harmadik ut   Bujna Zoltán: A harmadik út - Vámbéry Ármin nyomában Közép-Ázsián keresztül
Lilium Aurum, 2013
 

 

A magyarok őshazája és nyelvének eredete után egykor Közép-Ázsiában kutató, száz évvel ezelőtt elhunyt Vámbéry Ármin világhírű orientalista nagy tisztelője a 31 éves, révkomáromi Bujna Zoltán.

A biciklis dervis a 2005-ös, 80 napos Vámbéry-kerékpártúrája után augusztusban tért haza közép-ázsiai útjáról, amely során Vámbéry Harmadik útként ismert leghosszabb expedícióját ismételte meg, némi kitérőkkel színesítve a hajdani útvonalat.

Bujna Zoltán 107 nap alatt 14 országon haladt át, 7381 kilométert tett meg speciális kerékpárján.

       
 isten hata mogott   Isten háta mögött - Történetek teremtő emberekről
Budapest, Heti Válasz Kiadó, 2012
   

Heti Válasz Kiadó új, Isten háta mögött című interjúkötete 18 „madárlátta” beszélgetést tartalmaz.

Olyan személyiségeket szólítottunk meg - köztük Miklósa Erika operaénekest, Kassai Lajos lovasíjászt, Wahorn András képzőművészt, Török Gábor politológust, Szarvas József színművészt -, akik a nagyvárostól távol, vidéken leltek átmeneti vagy állandó otthonra.

A könyvből kiderül, milyen csodákat lehet megta-pasztalni vagy éppen végigvinni az Isten háta mögött, hányféle úton és módon lehet boldognak lenni és boldogulni ott, ahol a madár sem jár, és ahol a maga hamisítatlan mivoltában tá-rul fel a teremtett világ.

       
 a vilag megismerese   Ranschburg Jenő: A világ megismerése óvodáskorban
Budapest, Saxum Kiadó Kft.
     
 

A könyv a 3-6 éves gyermekek gondolkodásának, világképének fejlődését ábrázolja, bemutatva, hogyan bontakozik ki az óvodáskorú gyermek személyisége.

Szó van az "én" megnyilvánulási formáiról attól a pillanattól kezdve, hogy a gyermek a tükörben felismeri és megnevezi önmagát.

       
 mindhalalig  

Singer Magdolna : Mindhalálig
Budapest, Libri Kiadó 2014.

     
 

Istvánnak látszólag megvan mindene: sikeres vállalkozás, gondoskodó feleség, gyönyörű gyerek.

De valahogy mégsem elégedett az életével, valami veszettül hiányzik belőle. Egy nap tudomást szerez róla, hogy önkéntes segítőket keresnek egy közeli hospice intézménybe, és úgy érzi, a sors neki szánta ezt a lehetőséget.

Megismeri a férfit, aki humor mögé rejti rettegését, míg végre sikerül kimutatnia az érzéseit.

Az idős asszonyt, aki utolsó napjaira elfogadja önmagát, hibáival együtt. Vagy a fiatalembert, aki erőszakos szeretetével megkeseríti édesanyja életét, de végül megtanulja, mit jelent önzetlenül gondoskodni.

Miközben olyanok történeteit hallgatja, akik számára talán ő az utolsó esély a megbékélésre, feltárulnak saját életének buktatói is: megoldatlan családi konfliktusok, eltitkolt fájdalmak.

Ahogy egyre több időt tölt a haldoklókkal, úgy lesz egyre szorosabb a kapcsolata az élőkkel. Egyetlen ember nem képes megbocsátani a közös életükben történt változást: a felesége.

Van még számukra közös jövő?

Helyre lehet hozni, amit elrontottak?

       
 ferfikor nyaraban   Margócsy István: „...a férfikor nyarában...”
Pozsony, Kalligram, 2013
     
  E kötet húsz év irodalomtörténeti dolgozataiból válogat - a tanulmányok a 19. és 20. század néhány jelentős szereplőjének enigmatikus műveit elemzik, valamint történeti megítélésüknek folyamatát és problémáit próbálják megvilágítani, s a mai olvasó számára is elérhetővé tenni.
       
 az ido   Lee Smolin: Az idő újjászületése - A fizika válságától az univerzum jövőjéig
Budapest, Akkord cop., 2014.
     
  A könyv izgalmas felfedezőútra, intellektuális kalandra hív a tudományos gondolkodásból mára szinte teljesen eltűnt idő nyomában: Lee Smolin, a neves elméleti fizikus, korunk egyik nagy gondolkodója és közéleti személyisége radikálisan új nézőpontot mutat be az idő természetéről és a kozmoszról.
       
 tehetseg   Bagdy Emőke - Henry Jacoby - Kövi Zsuzsanna - Dr. Mirnics Zsuzsanna: A tehetség kibontakozása
Budapest, Helikon, 2014.
     
 

Egy könyv, amely a tehetség tiszteletében, megbecsülésében és szeretetében született.

Másként közelit, mint a legtöbb, a tehetséges személyiséggel foglalkozó írás, mert egyrészt a jövő reménységeire, a fiatal tehetségekre koncentrál, másrészt szokatlan optikából: a fény és árnyék összetartozására, az eredetiség és a mö-götte meghúzódó problémavilág sajátosságaira hívja fel a figyelmet.

Amit feltár a tehetséges fiatalokra jellemző, közös vonásokból, azt az egyedi problémamintázatokkal, e páratlan belső világ egyedi jellemzőinek finom megmutatásával teszi teljesebbé.

       
 kifutofiu   Schäffer Erzsébet: A kifutófiú szerelme
Budapest, Central Médiacsoport Zrt, 2014

     
 

Szívesen idézem a mongol öregasszonyt, aki az unokájának próbálta elmesélni, mekkora csoda, hogy a világra jövünk.

Ezt mondta.

Fogj az ujjaid közé egy tűt és tartsd a hegyével fölfelé. A másik kezedbe fogj egy zsák rizst és öntsd, csak öntsd a tűre. Na, majd ha egyetlen rizsszem megáll a tű hegyén, ekkora csoda, kisunokám, hogy egy ember megszületik erre a világra.

Neked ott a rizsszemed a tű hegyén.

Millióból az egyetlenegy Schäffer Erzsébet Egy századeleji hintaló és lovasa, kalapos kisasszony a hóban, sulykoló asszonyok, omnibusz gavallérral.

Elfeledett képek, vagy mondhatnánk, elfeledett életek. Mert A kifutófiú szerelme című könyvében a szerző megint varázsol. Halk derűjével elvisz oda, ahová kimondva, kimondatlanul vágyunk: emlékeink bűvös út-vesztőjéből a jelenbe.

S a mesék szálain befelé, önmagunkba, a végtelen történetbe, amit a születésünkkel kapott irgalomból nap, mint nap újrakezdhetünk.

       
 hazugsagrol   Gabriel Liiceanu: A hazugságról
Budapest, Orpheusz Kiadó. 2013.
     
 

Elhatároztam, hogy a hazugságról fogok b-szélni. Hazudni emberi dolog.

Csak az ember tud hazudni, mert csak az ember részesül valamiből, ami képes kifejezni, és amely a kifejezés által képes két teljesen ellentétes irányba mozogni: az igazság, illetve a szándékos hazugság irányába.

Ez a valami a nyelv.

(...)

A nyelv kettőssége, ahogy annak eredete is, az emberi megismerés számára minden bizonnyal a legnagyobb titok marad.

Miként lehetséges, hogy a nyelvlényegének részét képezze felhasználásának tökéletes kettőssége?

Miként lehetséges, hogy az, aminek fel kell tárnia, ki kell fejeznie, közel kell hoznia, ugyanakkor arra is képes, hogy elrejtsen, tévútra vezessen és zavart kelt-sen?

(...)

A tény, hogy a nyelv az emberi felhasználó birtokába jutva nem csupán azt mondhatja el, ami van, de azt is, ami nincs – vagyis az a tény, hogy egy szó nem csak az igazságot mondhatja el, de hazudhat is –, magyarázza, hogy az ember története lényegét tekintve miért katasztrófák láncolata

       
 kiut   Sue Atkinson: Kiút a depresszióból
Budapest, Harmat, 2013.
     
 

"Állandó lehangoltság, alvászavar, gyengeség, értéktelenségérzet, szétszórtság – felmérések szerint a nők kilenc, a férfiak hat százaléka él át depressziót egy év során.

Betegségük gyakran kezeletlen marad, pedig akár életveszélyessé is válhat.

Sue Atkinson, a könyv terapeuta szerzője, aki maga is megtapasztalta ezt az állapotot, mély együttérzéssel és gyakorlati tanácsokkal segíti a betegeket és hozzátarto-zóikat, hogy megértsék a hangulatzavarok mibenlétét és megtegyék a kivezető lépéseket..

 

 

Archívum

Korábbi plakátjaink

Gyermekkönyvtár

 

Hétfő SZÜNNAP
Kedd 10.00 - 17.00
Szerda 10.00 - 17.00
Csütörtök 10.00 - 17.00
Péntek 10.00 - 17.00
Szombat 9.00 - 12.00
Vasárnap SZÜNNAP

 

Olvasóterem, Helytörténeti gyűjtemény

 

Hétfő SZÜNNAP
Kedd 9.00 - 17.00
Szerda 9.00 - 17.00
Csütörtök 9.00 - 17.00
Péntek 9.00 - 17.00
Szombat 9.00 - 12.00
Vasárnap SZÜNNAP

 

Felnőtt kölcsönző



Hétfő SZÜNNAP
Kedd 10.00 - 18.00
Szerda 10.00 - 18.00
Csütörtök 10.00 - 18.00
Péntek 10.00 - 18.00
Szombat 9.00 - 12.00
Vasárnap SZÜNNAP
Beg_abc_Eng before have to have a friend cure wearing senior lingerie You can visit the website of the different schools to know the degrees that they offer for home programs.ny casquette As pointed out above, fashion can also be dangerous to your health.ralph lauren hom My name is Leslie, and I will be your conference coordinator for today.gucci mink jacket men In the short span of four days of fashion trends released, many past exhibitors and professional visitors were attracted to stop by and inquire, which laid down a piece of beautiful scenery in the fabric exhibition.custom arcade joystick .can you mix viagra and cialis The movies (Trust and Betrayal and Reflection) are more specifically focused on Kenshin and tragedy of his life.is kamagra legal in uk Vionet on the other hand got her inspiration in designing clothes from ancient statues.does kamagra work I used to just chuck all the stuff I needed in there (including the diaper changing pad), a wet/dry bag for the diapers, and a change of stuff for both of us.kamagra uk supplier Women's fashion in the 17th century was in a constant state of shift.bet365 bingo Blood+ has been announced to be broadcasted on Cartoon Network Adult Swim.bovada football odds Unfortunately for Chatham, word spreads fast in crow communities.sports betting legal usa Now, south Asian schools are basically competitive and productive by nature, but I was the type who didn care much about school at the time. There are numerous fashion shows that take place all over the world and you could help organize or promote these shows and earn some money while doing it!. But I found myself interested again once the Sensui Saga perked up, as it became more of what we saw in the early stages of the series.. The only exception is when you are wearing a tuxedo and the classic shoe for this cut of suit is a rounded toe. 4. The Fashion Institute of Design and Merchandising's San Diego campus offers a sneak peek into a career in fashion to high school students each summer. The square shape gave way to a barrel shape when tailors recognized that the abdomen had two parts, shoulders and hips. He wrote his most famous song "Get it On" alternatively titled "Bang a Gong (Get It On)" in which he extols the virtues of sexual activity and percussion instruments, rambles about monsters, and mentions his partner wearing a "hubcap diamond star halo," a "cloak full of eagles," and "blues in her shoes and her stockings.". Exotic styles from foreign countries such as kaftans, kimonos and muumuus were introduced, and exotic fabrics lined with silver, gold and metallic embroidered trims became glamorous. If denim's a bit too casual for you, slide into a pair of Union Jeans' flared corduroy pants in navy blue or grey..